MINDIG FOGD A KÉT KEZEM!
Éveken át kerestelek.
Jöttek nyarak, múltak telek,
ilyen-olyan kapcsolatok,
kihűlt mind. Most majd’ megfagyok.
Már mindenütt kutattalak,
hívtak erdők, hegyek, tavak.
Szívhez szóló jelre várok.
Tudom, egyszer Rád találok.
Lelkem súgta, létezel,
egy nap majd megérkezel.
Nem szólsz, csupán rám nevetsz.
Talán most még mást szeretsz.
Így is történt, Veled élek.
A napjaink meseszépek.
Már nem csak álmodom róla,
mintha nem is igaz volna!
Álom minden pillanat,
suttogunk a fák alatt.
És ha olykor elveszem,
Te fogod a két kezem.
Lelkem tudta, rám találsz,
egybeköt az égi nász.
Te lettél a mindenem.
Mindig fogd a két kezem!
JEGES RANDI
Édes az élet,
nyalom a krémet
a tálból.
A szomszéd matat,
míg neje havat
lapátol.
Síkos a járda.
Senki nem látja?
Nem értem.
Klárika csúszik,
eljut a kútig
fenéken.
Klára a sárban.
Krémmel a számban
merengek.
Szélvihar támad.
Maradjak tán vagy
kimenjek?
Kirontok végül,
látom, még szédül.
Hebegtem.
Dús haján zselé.
Ott nyomban belé-
szerettem.
Jól kihasználva,
míg kicsit kába,
siettem.
Néztem a szemét,
megkértem kezét,
ijedten!
SZERETEM
Szeretem éjjel, szeretem nappal,
szeretem vígan és búbánattal.
Szeretem halkan és kiabálva,
rémülten, sérülten, gesztikulálva.
Szeretem némán, s ha elvarázsol,
kicsordul könnyem a klassz humorától.
Szeretem nézni, hogy végzi a munkát.
Szeretem eszét, azt a pindurkát.
Lehet ő morcos, habókos, bágyadt,
fogatlan, ráncos vagy hullafáradt.
Eldőlt ez régen. Földön és égen
Vele lesz teljes, egész a részem!
TE ÉS PÁRIZS
Megkértél, hogy menjek hozzád máris.
Azt szajkóztad, vár még reánk Párizs.
Hozol nekem csillagot az égről.
Álmodoztunk házról, tóról, rétről.
Hozzád mentem. Nem akadt más kérő.
Így döntöttem. Bánom, de már késő.
Sok mindenről lemondtam már érted.
Melletted álltam mindig, ha kérted.
Párizs sajnos továbbra is álom.
Helyette a párizsit zabálom.
Csak a villám ragyog ránk az égről.
A patakba ugrálunk a stégről.
Gyakran érzem, nem könnyű az élet.
Aztán gyorsan átfestem a képet.
Ennyi elég. Jobb kedvem lesz máris.
Amikor kell, látni foglak, Párizs!
SZERETNI TÉGED
A lényed a lényem,
az éned az énem,
a fényed a fényem.
Tán érzed, hogy érzem.
A várad a váram,
a házad a házam,
az ágyad a vágyam.
Bár ébrednél nálam!
Mit játszol, én játszom,
ha fázol, én fázom,
ha ázol, hát ázom.
A nevedet áldom.
Ha nem jössz is várlak,
behunyt szemmel látlak.
A nap minden percében
Téged kívánlak.
Csak lesem a fényed,
a kezem a méhed.
Egyetlen óhajom:
Szeretni Téged!
SZERETLEK
Van az úgy, hogy nem könnyű a szerelem.
Van az úgy, hogy utálom, majd szeretem.
Van az úgy, hogy jót akarsz, de nem sül el.
Szép szavakat szólsz, de csak a fal fülel.
Van, amikor téged vágylak szüntelen.
Ha ez bűn, hát én sem vagyok bűntelen.
Néma csendbe gyakran rejted magadat;
csókolsz, csak hogy megússzuk a szavakat.
Mosolyogva érkezel, de sírva mész.
Mindörökre elköszönsz, majd visszatérsz.
Hozzám bújsz, én beszippantom illatod.
Lemerített, fáradt éned kint hagyod.
A lapokat régóta nem keverem.
Úgy ismerlek téged, mint a tenyerem.
Mérgem olykor kifakad, vagy lenyelem.
Karjaidban minden gondom feledem.
Elillanó érzésekben nem hiszek.
Nélküled már nincs értelme semminek.
Szeretlek. Csak érted alkot két kezem.
Rád ruházom hátralévő életem.
VALLOMÁS
Nem voltál túl művelt, izmos se talán,
mégis hozzád mentem 2000 nyarán.
Őszintén bevallom pedig ez titkos;
mikor Igent mondtam, nem voltam biztos.
Csak „szamár” voltál, és nem voltál „ló”,
szüleim szerint sem hozzám való.
Vártam, hogy jöjjön egy nagyobb dumás.
Féltem, hogy ez kicsit megalkuvás.
Csendesnek tűntél és nem voltál flancos.
Tempód sem olaszos, leginkább langyos.
Sokak szemében nem voltál menő,
de szívem azt súgta: Te vagy az Ő!
Új, közös életünk szépen haladt,
összecsiszolódtunk évek alatt.
Felnézek rád és ez fontos nekem,
te pedig hordasz a tenyereden.
Összekötöttem az életem veled,
álmodjuk együtt, amíg csak lehet!
Látom már benned a szárnyaló lovat.
Sőt, nem is ló vagy. Egy kész hatos fogat!
FOGSZ-E MÉG SZERETNI?
Fogsz-e még szeretni,
szemembe nevetni,
ha bájam elillan sok év után?
Tudsz-e majd imádni,
fogsz-e még kívánni,
ha ráncos, fogatlan leszek csupán?
Mondod-e majd nekem,
lágy hangon, kedvesen:
„Melletted elbújhat a Napsugár!”?
Bár főztöm nem remek,
kanalad megremeg.
Megdicsérsz. Nem kell a pizzafutár.
Magamat kérdezem,
mért jó, ha kétkedem.
Hisz itt vagy mellettem, nincs rá okom.
Nem tudom, mért teszem,
ne hidd, hogy élvezem.
Ha butát kérdezek, ne vedd zokon!
– Úgy foglak szeretni,
szemedbe nevetni,
ahogy most, 50 vagy 100 év után!
Úgy foglak imádni,
csókodat kívánni,
bőröd illata az egyenruhám!
Elmondom reggel is,
délben és este is:
Melletted elbújhat Nap és a Hold.
Lombos fák rejtekén
a legszebb küldemény:
az összes pacsirta neked dalolt.
Nem elég belőled,
látom a jövőnket:
négy lábunk lassan, de együtt totyog.
Látod, nincs semmi baj!
Hangom, bár nem szilaj,
becézőn most is csak Neked motyog.
MI KETTEN ÉS A CSILLAGOK
Emlékeimben visszanézek,
még felettébb boldog vagyok,
a hintaágyon nincs más köröttünk,
csak mi ketten és a csillagok.
Behunyom szemem, Téged látlak,
szél suhan, átjár a hideg,
meleget érzek mellkasomban,
élénkülnek a színek.
Szelíden szuszogsz, érezlek tisztán
a Föld fölött, a Hold alatt.
Puha pokróccal betakarlak,
repül az éj, hajnal hasad.
Füledbe súgom, hogy Szeretlek!,
Te édes, lágy hanggal felelsz.
Hajfürtöd csiklandozza arcom,
nincs idő, év, se nap, se perc.
Felpillantok a tiszta égre:
– Mit üzentek most csillagok?
A jövő fényét vagy csupán azt,
hogy álmomtól oly távol vagyok.
Álmomban visszatáncolsz hozzám,
mellém bújsz, csókolsz csendesen.
Csodás az éjjel, de reggel újra
patakzó könnyem nyeldesem.
TÉREN ÉS IDŐN TÚL
Derűs nyári estén hullócsillag gyúlt az égen.
Két szemem lehunytam, azt kívántam, jöjj el értem.
Bejött a varázslat, mire a Hold újra megtelt,
elraboltad szívem. Veled köszöntöm a reggelt.
Ha szemedbe nézek, kiolvasom gondolatod.
Ne nyisd szóra ajkad! Tudom. Ki sem kell mondanod.
Ölelő karodban minden gondom elfeledem.
Égbe repít minket ez a végtelen szerelem.
Irigyel a világ, messze földön száll a hírünk.
Bár két testben élünk, mintha egy lenne a szívünk.
Ha nem vagy mellettem, mégis közeli a távol:
Meggyúlok, ha izzadsz – reszketek, amikor fázol.
Ami neked nem jó, azt rég nem szeretem én sem.
Nem az első élet, amit Veled élek – érzem.
Megérinted lelkem, együtt bárhová eljutunk.
Megszűnik az idő, és a tér sem állja utunk.
Többé már nem kérdés: minden szinten nyomot hagyunk.
Téren és Időn túl, mi örökre Egyek vagyunk!
Megjelent könyveim
Ebbe a könyvbe olyan versek kerültek, amelyek motiválnak, lelkesítenek, ráébresztenek, löketet adnak és arra buzdítanak, hogy találd meg mindenben és mindenkiben a csodát – elsőként önmagadban!
Mi a róka lakomája? Csibe combja? Nyuszi mája? És mit csinál Pamacs kutyám? Sérült gólyánk fitt vagy puhány? Vak tyúkunk ma talál szemet? A sípálya hova vezet? Hol kucorog cirmos cicánk, s milyen színű a katicánk? Az összes titok kiderül, ha ez a könyv Hozzád kerül!
Németh Róbert kedves-tréfás gyerekverseket tartalmazó kötete kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó szórakozást kínál.A könyvet jó szívvel ajánljuk az óvodás és kisiskolás korosztálynak illetve szüleiknek, nagyszüleiknek.
